A cserkészet célja a fiatalok lelki, fizikai, szellemi és érzelmi adottságainak, valamint szociális érzékének kifejlesztése istenhitre alapozott neveléssel. Arra akarja nevelni a fiatalokat, hogy müvészei legyenek életük tökéletesítésének, kibontakoztathassák képességeiket és jellemes egyéniségként hasznos tagjai legyenek a helyi közösségnek, a nemzetnek és az emberiségnek és ezáltal járuljanak hozzá a világ jobbá tételéhez. A magyar cserkészet fontos célja a magyar nép kultúrájának és történelmi hagyományainak ápolása.
A cserkészet alapelvei
A cserkészet az alábbi alapelveken nyugszik:
· Kötelesség Isten iránt, hűség a valláshoz és az ebből eredő kötelezettségek vállalása.
· Kötelesség mások iránt, hűség a hazához, összhangban a helyi- és nemzetközi békességgel, megértéssel és együttműködéssel. Részvétel a társadalom fejlődésében, elismerve és tiszteletben tartva embertársaink emberi méltóságát és a természet sérthetetlenségét. Egy mindenkiért és mindenki eggyért.
· Kötelesség önmagunk iránt, önmagunk állandó és folyamatos fejlesztése és képzése.
A cserkészmódszer
„A cserkészet olyan gyógyszer, amely különböző össztevökböl áll és
amennyiben ezeket nem a megfelelő arányban, előírás szerint adagolták,
akkor a fölhasználó nem hibáztathatja az orvost, ha a betegre
gyakorolt hatás nem kielégítő.” (Robert Baden-Powell, 1922)
A cserkészmódszer folyamatos, lelkiismeretre hallgató önnevelési rendszer, amely az alábbi elemekből tevődik össze:
· A cserkésztörvények és fogadalmak. A cserkészmódszer „szíve” az alapelveket életszabályként megfogalmazó cserkésztörvények és az azok megtartására önként tett fogadalmak.
· Cselekedve tanulás. A cserkészet arra törekszik, hogy az ismeretszerzés alapja a személyes megfigyelés, cselekvés és tapasztalat legyen.
· Kiscsoportos (Örsi) rendszer. A cserkészek a cserkészmozgalomban korosztályi igényeiknek megfelelően szerveződött öntevékeny kisközösségekben (őrsökben, rajokban, stb.) vesznek részt.
· Folyamatos, ösztönző és változatos programok. A cserkészek a céloknak és a résztvevők érdeklődésének megfelelő folyamatos, ösztönző és változatos programokon és tevékenységekben vesznek részt, amelyek ismeretszerzést, játékokat, énekeket és hasznos gyakorlatokat, valamint közösségi szolgálatokat foglalnak magukba. Ezen tevékenységek keretét próbarendszerek határozzák meg.
· Szimbolikus keret. A cserkészetben a jelképek és a keretmesés környezet használata olyan eszközök, amelyek a cserkészet által vállalt elvek és célok megértését segítik.
· Természeti környezet. A természet minden téren előnyösen járul hozzá a fiatalok fejlődéséhez. Ezért a cserkészek a programokat lehetőleg a szabadban, természeti környezetben végzik.
· Önnevelés. Minden cserkész tudatosan és aktívan vegyen részt saját fejlődésében személyes fejlődési célok és az ehhez vezető módszerek meghatározásával, illetve a feladatok végrehajtásával és értékelésével.
· Felnőtt vezetők részvétele. A cserkészetben a felnőttek részvétele a felnőtt vezetők és a fiatalok önként vállalt kapcsolatán, barátságán alapszik. A vezető feladata az önnevelési folyamat segítése a cserkészet módszereivel, a céloknak és alapelveknek megfelelően.
Mit lehet a cserkészetben?
Önként csatlakozni
Barátokat szerezni
Életformát tanulni és követni
Harcolni hibáid ellen
Másoknak örömet szerezni
Sokat játszani és vidámkodni
Túrázni szárazon és vízen, erdőkben és hegyek között
Táborozni télen-nyáron, igazi nomád életet élni
Megismerni a természetet
Népdalokat, néptáncokat, hagyományokat tanulni
Elsősegélyt nyújtani, életet menteni
Önfegyelmet, kitartást fejleszteni
Egészséges életet élni
Sportolni, versenyezni
Színészkedni, szerepelni, énekelni, zenélni, bábozni
Fényképezni, újságot szerkeszteni, nyelvet tanulni
Kézmüveskedni, fúrni-faragni, rajzolni és festeni
Sziklát mászni, barlangászni, evezni, úszni
A legügyesebbeknek külföldre utazni, nemzetközi táborba, jamboree-ra menni
És még ezer egyéb dolgot...
Mi nem a cserkészet?
Nem hitbuzgalmi egyesület
Nem természetjáró kör vagy sportklub
Nem gyermekmegőrző vagy napköziotthon
Nem parádés díszlet a nemzeti ünnepeken
Nem katonai kisiskola
Nem tömegszervezet
Nem nosztalgiázás
Nem színjátszó csoport
Nem néptánc egyesület
Nem iskolai szakkör
Hanem egész egyszerűen: vidám élet a szabadban!
A cserkészjelvény
A cserkészek jelvénye a liliom. Ez egy régi történelmi szimbólum, a tisztaság és az erényes élet jelképe. A középkortól kezdve a nagy európai uralkodócsaládok is használták, Magyarországon például az Anjou-királyok, Franciaországban pedig a Bourbon-dinasztia. A cserkészliliom mégsem innen, hanem a tengerészeti iránytű jellegzetes végződéséből származik. A hajósok az északi irányba mutató tű végét alakították ilyenné; nekünk, cserkészeknek is ez mutat irányt az élet tengerén. A honlap bal felső sarkában, a képen a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség jelképe van.
A tisztelgés
Ha a cserkészek fogadalomtételen, zászlófelvonáson, nemzeti ünnepen vesznek részt, akkor a jobb kezükkel tisztelegnek. Sokszor találkozáskor is tisztelgéssel köszöntik egymást. A kezüket vállmagasságba emelik, három ujjuk felfelé mutat, míg a hüvelykujj és a kisujj a tenyér előtt összekapcsolódik.
Ez sokkmindent jelent:
- a három ujj a cserkészfogadalomra emlékeztet, Istenünk, hazánk és embertársaink iránt teljesítendő kötelességeinkre.
- Az összekapcsolódó ujjak azt jelentik, hogy az idősebb, nagyobb, erősebb cserkész segíti, óvja fiatalabb társát.
A kézfogás
A cserkészek bal kézzel fognak kezet. Ennek oka az, hogy bal kezünk közelebb van a szívünkhöz, ezért a másik iránti szeretetünket így tudjuk jelképesen kifejezni. Persze gyakorlati okai is vannak ennek, hiszen a jobb kezünket tisztelgésre emeljük, vagy a régiek abban fogták az elmaradhatatlan cserkészbotot - így csak a bal marad szabadon az üdvözléshez.
Jelszó és köszöntés
Jelszavunk: Légy résen! Ez azt jelenti, hogy minden percben készen állunk, hogy a másikon segítsünk, hogy kötelességünket teljesítsük és hogy tartsuk magunkat fogadalmunkhoz. Köszöntésünk így szól: Jó munkát! Ezzel azt idézzük föl, hogy a cserkészélet egy önkéntes, vidám munka, ami Isten áldásával embertársaink javára válik. Bármihez kezdünk, azt szeretnénk eredményesen és sikeresen befejezni, ezért kívánunk egymásnak:
Jó munkát!

|